A Renault Koleos nem számít újkeletű látványnak a hazai utakon, hiszen már évek óta közöttünk jár, ám valahogy mégis meghúzta magát a látókörünk perifériáján. Most azonban, hogy a forgalmazó egymillió forint kedvezménnyel kínálja a dél-koreai gyárból kikerülő hobbiterepjárót, érdemes rá fokozott figyelemmel tekinteni, hiszen így még kora ellenére is egészen erős ajánlatnak számít. Az Ázsiában Samsung QM5 néven kínált autó sem megjelenésében, sem az utastér vonatkozásában nem kínál forradalmit, de az együtt töltött egy hét alatt bebizonyította, hogy minden egyéb és lényeges területen kiválóan helytáll. A fent említett kettősség olyannyira igaz a Koleosra, hogy létezése kis híján az egyéves Autó Pult pályafutásának végét jelentette, hiszen egy szerkesztőségi gyűlés közepébe csöppenve először még a kollégákkal sem sikerült egybehangzó véleményt kialakítanunk róla. Folytatás..
Mint a hurrikán - Renault Koleos 2.0 dCi 175 teszt
2011.02.23. 12:37 Sütő Zsolt
Szólj hozzá!
Címkék: teszt renault koleos
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.