Diákként előfordult, hogy egy-egy rosszabb jegyet hoztam az iskolából, s ilyenkor gyakorta azzal igyekeztem mentegetni magam, hogy a többiek sem végeztek jobb eredménnyel a számonkérésen. - "Engem a többiek nem érdekelnek!" – hangzott ilyenkor édesapám nyers és kérlelhetetlen válasza, mintegy utalva arra, hogy a következő adandó alkalommal leszek szíves önként és dalolva javításra jelentkezni. Akkoriban talán haragos is voltam a társaim felé mutatott ’érdektelenség’ miatt, de mára már tudom, hogy ha valaki különösen fontos számunkra, annak irányába mindig magasabbra helyezzük a lécet, s szerettünk, mentorálltunk sikertelensége esetén ingerültebbek is vagyunk annál, mint ami egyébként indokolt volna - ezekben a szituációkban leplezetlen szigorunk csupán a törődés jele lehet. Folytatás..