Csak messziről merem nézni. A szívem hangosan dübörög, a tenyerem verítékezik. Tudom, ha odalépek hozzá, úgysem találok majd szavakat. Nap mint nap látom, mégis úgy érzem, hogy az átlagostól szinte semmiben sem különböző sziluettje ellenére ő a legszebb a világon. Ha csak egyszer hozzáérhetnék, mennydörgés és villámcsapás ütésére rogynék térdre előtte. Aztán valami csoda folytán megtörténik; az enyém lesz. Szárnyalunk, hogy először a mennyben érezhessem magam, ám hirtelen támadt boldogságom mellett fény derül arra is, hogy a megálmodott idill nem létezik. Imádom és utálom egyszerre! Imádom, mert részben olyan, amilyennek elképzeltem, ám ugyanakkor zuhanásunk közepette ki nem állhatom, mert a valóság mégiscsak komorabb a képzeletnél. Folytatás..